Snooker figyelő Budapestről

Snooker 147 Blog

Snooker 147 Blog

Liang Wenbo kikapott

Gibraltar Open 2018, második nap, meccs újranéző

2018. március 10. - snookerblogger147

Liang Wenbo és Matthew Selt között nem olyan nagy a világranglista-helyezés beli különbség, mint Hawkins és Craigie között (akiknek a tegnapi meccsén jól meg is lepődtünk), de mégis arra fogadtunk volna, hogy a 19. helyen álló Wenbo kerül ki győztesen, nem pedig Selt [49].

matthew-selt-vrt.jpg

Ehhez képest Liang Wenbo nem volt valami összeszedett, az első frame végén egy akkora mellét lőtt barnával bal alsóra, hogy a szomszéd asztalról kellett visszahozni. Na jó, nem. De úgy 3 golyónyit mellétalált. Mindenesetre ezzel át is adta az amúgy szoros frame-t Seltnek.

A másodikban Selt végig vezetett és egy nyavalyás pont híján százas breaket csinált. 

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a szerencse sem volt Wenbóval, a harmadik frame-ben egyik nehéz állás követte a másikat, megint szoros volt a küzdelem, végül mégis Selté lett a menet. 3-0.

Ezek után Wenbónak egy szépítő-frame sikerült, végül Selt győzőtt 4-1-re.

Teljes meccs itt:

 

 Vasárnap nézzük együtt a döntőt itt a blogon! Ott vagyunk a Facebookon és a Twitteren is, kattintsatok ránk!

A bejegyzés trackback címe:

https://snooker147.blog.hu/api/trackback/id/tr7513729522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása